A LATIMO képviselője is jelen volt a kolumbiai békekoncerten

on .

latimoJaime Alberto Cabal Sanclamente kolumbiai nagykövet május 18-án a budapesti Szent Család templomban szervezett orgonakoncertet a kolumbiai békefolyamat támogatására. A bécsi székhelyű, de a magyar fővárosban is akkreditált nagykövet a koncert előtt mondott beszédében röviden méltatta a három éve tartó, és reménykeltően alakuló békefolyamatot, illetve kitért azon tervére is, hogy a jövőben hazáját az eddiginél több, elsősorban kulturális rendezvény keretében mutatja be Magyarországon.

A LATIMO segítségével nyílt mexikói témájú festményekből kiállítás Budapesten

on .

Bach SzilviaA LATIMO jelentős segítséget nyújtott Bach Szilvia: "Az én Mexikóm" elnevezésű kiállításának megvalósításához, amelynek megnyitójára február 3-án, Budapesten, az Újlipótvárosi Klub Galériában került sor.

A Magyar - Latin-Amerikai Egyesület támogatása tette lehetővé, hogy a magát a paródia, a humor, a zene és az irodalom műfajai után a magát a festészetben is kipróbáló Bach Szilvia mexikói témájú képeiből Újlipótvárosi Klub Galériájában kiállítás nyíljon. A megnyitón külön kiemelésre került a LATIMO segítsége, amiért a művésznő az elismerését és köszönetét a résztvevők sokasága előtt fejezte ki Tóth Tamásnak, a LATIMO jelen lévő főtitkárának.

A brazil elnöknő válasza a LATIMO-nak

on .

Dilma Roussef, Brazília elnöke az alábbi válaszban köszönte meg a LATIMO üdvözletét:

Agradeço o carinho e a lembrança por ocasião do meu aniversário.

Abraços,

Dilma Rousseff

Presidenta da República

Diplomata vásár

on .

Az Intercontinental hotelben tartották meg, az 5. Diplomata vásárt, pontosabb nevén a Magyarországra Akkreditált Diplomaták Házastársainak Egyesülete jótékonysági rendezvényét. Az eseményen az országok standjaikon bemutatták és árusították az nemzetükre jellemző ételeket, italokat kézműves termékeket. A fővédnök a korábbi évekhez hasonlóan Herczegh Anita, a Köztársasági elnök úr felesége volt. Az eseményen nagyon sok nagykövet és Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter is megjelent. Szintén részt vett a Diplomata vásáron Balogh Sándor a LATIMO elnöke.

A LATIMO támogatásával jelent meg Alejo Carpentier "Földi királyság" című regénye

on .

A budapesti Cervantes Intézetben november 23-án került sor Alejo Carpentier "Földi királyság" című regénye magyar kiadásának bemutatójára. A kubai író méltán világhírű műve a GloboBook kiadó gondozásában, a LATIMO támogatásával jelent meg. Mint azt a regény fordítója, Gulyás András, a LATIMO tagja hangsúlyozta, a kötet magyar nyelvű publikálásának aktualitását egyebek mellett az is indokolta, hogy az egykor a hetvenes években megjelent első fordítás példányai ma már az antikváriumokban sem lelhetők fel. A mű megjelenését a Magyar-Latin-Amerikai Egyesület támogatásán túl az Alejo Carpentier Alapítvány hozzájárása, valamint Kuba budapesti nagykövetségének segítő közreműködése segítették elő.

LATIMO: Üdvözlet Panama nemzeti ünnepe alkalmából

on .

Panama novembert hosszú ideje a közép-amerikai ország nemzeti hónapjaként tartja nyilván, amikor több napon is megemlékezik a függetlenség kivívásáról, illetve a nemzeti identitáshoz kapcsolódó különféle fontos eseményekről.

Ebből az alkalomból Balogh Sándor a LATIMO Egyesület elnöke, illetve a vezetőség tagjai, a tagság nevében az alábbi levélben üdvözölték Szmirnov Ivánt, a a közép-amerikai országban kapcsolatainkat megszemélyesítő tiszteletbeli konzult.

Chile elnökasszonyának üdvözlete a LATIMO felé

on .

Üdvözletem mellett szeretném kifejezni köszönetemet azért az üdvözletért, amelyet születésnapjára Michelle Bachelet Jeria asszonynak, Chile elnökének küldött.

Szavai minden kétséget kizáróan tovább motiválják őt, akinek tevékenysége központjában a chilei emberek állnak, hogy tovább dolgozzon életük jobbra fordításáért.

Partnereink

HTCC logo final 201508 3 globslogo new
ashu logo15X   globoport