Блогът Web EKM Blog очаквайте скоро..

A LATIMO elnöke fogadta Kuba új budapesti nagykövetét

on .


Balogh Sándor, a LATIMO elnöke – Tóth Tamás főtitkár társaságában – bemutatkozó látogatáson fogadta Alicia Elvira Corredera Moralest, Kuba új budapesti nagykövetét.

IMG 20180412 WA0001

A beszélgetésen a nagykövet asszony kérésére a LATIMO elnöke áttekintést adott a civil szervezet történetéről és tevékenységéről. Hangsúlyozta, hogy a Magyar – Latin-Amerikai Egyesület szívesen működik együtt a latin-amerikai térség diplomáciai képviselőivel minden olyan céljuk megvalósításában, amely a széles értelemben vett civil területen értelmezhető. A nagykövet a készséget örömmel fogadta, s úgy vélekedett, számos olyan terület van, ahol a nem államközi szereplők jóval természetesebben, sőt sikeresebben mozognak, mint az államközi politika hivatalos képviselői.
Alicia Elvira Corredera Morales aláhúzta, hogy legfontosabb feladatának a Kuba és Magyarország közötti szálak mind szorosabbra fűzését tekinti, amelyhez jó alapot szolgáltat, hogy a két ország korábban számos területen és számos szállal kötődött egymáshoz. Azt is elmondta, hogy örvendetes élénkül a magyar vállalkozói réteg érdeklődése Kuba felé, s ez ma már konkrét eredményekkel jár. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy a szigetországban sok olyan további szektor van, amelyekben a magyar üzleti körök előnyös feltételekkel jelenhetnek meg Kubában.

IMG 20180412 WA0002

Full premium theme for CMS

Bookmaker Bet365.com Bonus The best odds.

Partnereink

HTCC logo final 201508 3 globslogo new
ashu logo15X   globoport