Блогът Web EKM Blog очаквайте скоро..

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának főbiztosa „túlzott erőszak” alkalmazásával vádolja Venezuelát

on .

http://static2.businessinsider.com/image/56fbdafb9105844d018b992b-3000-2000/venezuela%20police%20protest%20violence%20san%20cristobal.jpg

Írta:hm

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága (OHCHR) „túlzó erőszak rendszeres” alkalmazásával vádolta a venezuelai kormányt. Az emberi jogi szervezet szerint az elmúlt hónapok politikai válsága során rendszeressé váltak a jogtalan letartóztatások, a kínzás és egyéb rendőri túlkapások.

Az OHCHR jelentését 135 szemtanú meghallgatására alapozza, akiket Panamában és Genfben interjúvolt meg a szervezet, mivel a venezuelai kormány nem engedélyezte az ENSZ megfigyelőinek beutazását az országba.

A jelentés szerint a venezuelai rendvédelmi szervek a zavargások áprilisi fellángolása óta legalább 46 ember haláláért felelősek. Az OHCHR főbiztosa kijelentette, a venezuelai kormányrendszeresen túlzott erőszakot alkalmaz az ellenzéki tüntetésekkel szemben.A dokumentum elmarasztalja a venezuelai nemzeti gárdát, a nemzeti, valamint a helyi rendőri szerveket is.

„Az április óta rendszeressé váló ellenzéki demonstrációk résztvevőivel szemben rendszeresek a rendőri túlkapások” – mondta Zeid Ra’ad Al Huszein főbiztos.

Ezreket vettek jogtalanul őrizetbe, sokan kínzások és egyéb erőszakos és törvénytelen rendőri intézkedéseknek estek áldozatul – idézi Al Huszeint a BBC Mundo. A főbiztos arra is kitért, hogy a túlkapásokért kétség kívül felelősség terheli a kormány legfelsőbb köreit is.

Az ENSZ által meginterjúvolt áldozatok arról számoltak be, hogy a rendőrök figyelmeztetés nélkül lőnek, rövidtávról nyitnak tüzet a tüntetőkre  kézi könnygázgránát-vetőkkel és sörétre töltött lőfegyverekkel. A jelentésből az is kiderült, hogy a rendvédelmi szervek sokszor éles lőszerrel tüzeltek a demonstrálókra, akik egyébként szintén erőszakkal válaszoltak a rendőri fellépésre.

Az ENSZ munkacsoportja szerint április elseje és július 31-e között több, mint 5000 embert vettek törvénytelenül őrizetbe a latin-amerikai országban.

Full premium theme for CMS

Bookmaker Bet365.com Bonus The best odds.

Partnereink

HTCC logo final 201508 3 globslogo new
ashu logo15X   globoport